Tradicionális asztrológiai elemzések

AstroDaimon

A születésed pillanatában az égen álló rend nem véletlen, hanem egyfajta térkép. Ez a térkép elmondja, ki vagy, milyen erők mozgatnak, és merre visz az utad.

Aranyszínű zodiákus kör az állatövi jegyek alakjaival, körülötte bolygókkal

Miről szól az AstroDaimon

Egy régi módszer, ami tényleg segít

Már az ókori Mezopotámiában és Egyiptomban is figyelték az égi jelenségeket, majd az ókori görög bölcsek – köztük Ptolemaiosz – rendszerbe foglalták ezt a tudást. A módszert később arab és perzsa mesterek, majd középkori latin szerzők, például Guido Bonatti fejlesztették tovább.

A hagyomány a XVII. században új csúcspontjához érkezett William Lilly munkássága nyomán: az angol asztrológus Christian Astrology című műve azóta is az egyik legfontosabb alapmű, különösen a horary, vagyis kérdező asztrológia területén. A XX. században pedig Robert Zoller elevenítette fel és fordította le a középkori latin szövegeket, és tanította tovább ezt a tudást a mai kor asztrológusainak – az ő módszertana az, amit mi magunk is alkalmazunk az elemzéseink során.

Mi a teljes, eredeti, tradicionális módszerrel dolgozunk.

A belső vezető erő

Az Almutem Figuris – amit régen daimonnak hívtak

A tradicionális asztrológia egyik legszebb eszköze az úgynevezett Almutem Figuris. A megtestesülés alapprincipiuma, arról ad hírt, hogy mi a háttere a megtestesülésnek. A régi mesterek ezt daimonnak nevezték: azt a bolygót a képletben, ami meghatározó szerepet tölt be egy egész életben.

Olyan, mintha mindenkiben lenne egy belső vezető erő, ami elkíséri az útján – a daimon megmutatja, milyen belső minőségek, képességek és törekvések segíthetik az embert az életútja során, és merre próbál vinni az élete.

Aki ismeri a saját daimonját, sokkal könnyebben ért meg olyan helyzeteket, amik korábban érthetetlennek tűntek, és sokkal könnyebben tud együtt haladni a saját sorsával, ahelyett hogy állandóan küzdene ellene.

* * *

Elemzéseink

Amiben segíteni tudunk

1

Belső természet és vele született adottságok

Csak az alaptermészet, a temperamentum és az Almutem Figuris elemzéséről szól. Önismeretre használható.

2

Életút és lehetőségek elemzése

Azokat az életterületeket vizsgálja, amelyek jelenleg fontosak számodra – a múlt, a jelen és a jövő idővonalán keresztül.

3

Teljes életút elemzés

Az alaptermészet és az Almutem Figuris vizsgálata, kiegészítve az életút egészének időbeli áttekintésével.

4

Éves előrejelzés

Egy adott év időminősége: keretei, lehetőségei és hangsúlyos élettémái.

5

Kapcsolati elemzés

Hogyan működik két ember kapcsolata, milyen erősségekre építhet és milyen kihívásokkal találkozhat.

6

Horary – kérdező asztrológia

Egyetlen konkrét kérdésre adott elemzés, a kérdés feltevésének pillanatára felállított képlet alapján.

Indulhat az elemzésed

Az elemzéseket egyedi megrendelés alapján készítjük. Írj nekünk, és megbeszéljük, melyik elemzés illik leginkább a helyzetedhez.

E-mail: astrodaimons@gmail.com Megrendelés menete